Péntek este van ismét egyedül vagyok. Vagyis szinte mindig ez a helyzet. Külön lakásom van London külvárosában, a szüleim csak néha néznek felém, nagyrészt amikor valamire szükségük van. De már hozzászoktam. És mit csinálna ilyenkor egy hozzám egyáltalán nem hasonló huszonéves lány? Hát elmenne bulizni a barátaival. Pfff barátok. Soha nem volt nekem olyanom. Akkor megismerkedtem a legjobb barátaimmal, a bogyókkal és a pengékkel. Olyankor nem fáj semmi, sem a múlt sem pedig a jelen. Nem csak magamnak, de a családomnak is fájdalmat akarok ezzel okozni. Tudják meg, mit vesztenek.
Tizenegyet ütött az óra, ideje tennem valamit. A fürdőbe igyekszem, feltépem a gyógyszeres szekrényem. Algo Pyrin. Nem, nem elég erős. Altató. Na, ez jó lesz. Öt tablettát öntöttem a markomba, a szekrény hátuljáról magamhoz vettem egy kis üvegcsét "Abszint" felírattal. Ezeknek már elégnek kell lenni. A nyelvemre tettem a bogyókat és egy határozott mozdulattal lehúztam a kis üveg tartalmát. Percek teltek el, semmi. Kezdtem ideges lenni. De egy perc sem telt el, a padlón találtam magam, a fejem bevertem a kád szélébe. Soha többet nem kelek fel. Ezzel vége, és ebbe bele is törődtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése